TOP-5.3.1-16-NG1-2017-00005

A kedvezményezettnek az alábbi tartalmi elemeket szükséges megjelenítenie a honlapján a projekthez kapcsolódóan:

 

  • a kedvezményezett neve: Sóshartyán Község Önkormányzata

 

  • a projekt címe: „Barangolás a Belső-Cserhát és a Karancs völgy településein”

 

  • a szerződött támogatás összege: 69.225.000 Ft

 

  • a támogatás mértéke (%-ban): 100 %

 

  • a projekt tartalmának bemutatása: A projekt egy rendkívül széles körű összefogás eredményeként létrejött programsorozat, amely tartalmaz minden fontos elemet ahhoz, hogy a nógrádi identitás minél nagyobb mértékben megerősítésre kerüljön a projektidőszak alatt. A projektet 16 önkormányzat közösen adja be, a konzorciumvezető Sóshartyán település, a projekt célterülete a résztvevő önkormányzatok által lefedett térség. A konzorciumi tagok között minden kérdésben egyetértés mutatkozott, köszönhetően annak, hogy kizárólag önkormányzatok vesznek részt a projektben. Az önkormányzatok a legközelebb helyezkednek el a helyi lakosokhoz, így az igényeket a legrövidebb áttéttel tudják továbbítani. Egyhangú döntés született abban is, hogy a konzorcium nem vesz tagjai közé civil szervezeteket, így a leghatékonyabban valósulhat meg a kommunikáció a szervezetek között. A projekt legfőbb eleme a rendezvények szervezése, amely a nógrádi identitást kihangsúlyozó elemek mellett tartalmaz közbiztonsági és közlekedésbiztonsági, jól elkülöníthető részeket is. A rendezvények mindegyike új, eddig nem tartott esemény, aminek köszönhetően várhatóan az újdonság hatása érvényesül a látogatottság fokozása terén. Emellett a rendezvények egymással összefüggő tervezés eredményei, így egy rendezvénysorozatot alakítanak, ami pedig a szinergikus hatást használja ki, így várhatóan a költségvetés által determináltnál jelentősen nagyobb volumenű programok kerülnek megtartásra. Ki kell továbbá emelni a kötelező elemek közül a képzéseket és a tanulmányutat, amelyeknél a pályázó rendkívüli kedvezményeket tudott elérni a nagyobb mennyiségre vonatkozó indikatív ajánlatkéréseknek köszönhetően. A projekt felmérése során világossá vált, hogy a párhuzamosan zajló fejlesztéseknek nagyobb publicitást szükséges adni, ezért a pályázó kiemelten kezeli a partnerséget, ezen belül is az információs kampányokat. Meg kell egyszerűen ismertetni a nógrádi emberekkel a helyi fejlesztéseket, meg kell érteniük, hogy mekkora értékek teremtődnek térségükben. Szintén fontos eleme a pályázatnak az eszközbeszerzés, ahol a konzorcium tagjai külön-külön szavazati joggal rendelkeztek az eszközkeret kialakításánál, itt is egyhangú szavazással érték el az eredményeket. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a projekt a helyi identitás kiemelésére fókuszál, ehhez a komoly tapasztalattal rendelkező konzorciumi tagok feltehetően a leghatékonyabb módszert választották. A projekt célja ezért közvetlenül és közvetetten is a nógrádi identitástudat erősítése a települések lakosaiban.

 

  • a projekt tervezett befejezési dátuma: 2021. december 1.
  • projekt azonosító száma: TOP-5.3.1-16-NG1-2017-00005

© 2023 Created with Royal Elementor Addons

Elérhetőség